gyertya

NULLA GÁZFOGYASZTÁSÚ LAKÁS!
Ezt Magyarországon meg lehet csinálni?

2010-ben 55 forinttal emelkedett az üzemanyag ára, 10%-os fogyasztáscsökkentés mellett. 2011 folyamán újabb, még durvább áremelkedés várható. A gáz fogyasztói árát politikai okokból – egyelőre – mesterségesen alacsonyan tartják. A fűtött és hűtött lakásainkra még hosszú távon szükségünk lesz. Meg tudjuk-e majd fizetni az ehhez szükséges energia egyre emelkedő árát a következő években? Vagy inkább kevesebbet fűtünk?

Ennek a weboldalnak az az egyetlen célja, hogy bebizonyítsa, az egyre tovább fokozódó energiaárak és a mélyülő gazdasági válság mellett, vagy ellenére is van megoldás! A leghatározottabban állítom, hogy megvan a lehetősége arra, hogy Ön is felkészüljön az energiaválsárga. A bérből és fizetésből élők számára reális cél ma Magyarországon olyan lakásmegoldást teremteni, amivel részben vagy egészen függetleníteti magát a következő évek elszabaduló energiaáraitól!

Hírlevél feliratkozás

A fenntartható ház koncepciója érdekel engem! Kérem küdjenek számonra információkat a gázfogyasztás csökkentésének lehetőségeiről és a megvalósításáról!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Tudta, hogy bizonyos értelemben Ön is drogfogyasztó?

És hogy az elvonókúrát a megújuló energiákra való áttrérsnek hívják? Az energiahordozókat egyesek a történelem legveszélyesebb drogjának tartják. Társadalmi méretekben vagyunk rászokva, menthetetlenül. Káros hatásai ellenére, ragaszkodunk hozzájuk, mert hiányuk a megszokott életmódunk végét jelenthetné. Mégis, a kábítószer már csak olyan, amiről lejönni akkor kell, amikor még lehet!

Ha esetleg nem értene egyet az orosz pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin fenti hasonlatával, gondoljon bele, mik a kábítószer-kereskedelem jellemzői? Nagyon nagy üzlet. Háborúznak érte. Hiánya komoly elvonási tünetekkel járhat. Teljes és hirtelen megvonásába bele lehet halni. A környezet szennyezésével pusztítja az egész társadalmat. Egyetlen dologban különbözik csak: a gázzal való fűtést államilag nem üldözik. Ellenkezőleg, a szociális támogatásokkal éppenhogy elodázzák a társadalmi elvonókúra kezdetét. Lássunk egy aktuális példát erre!

Mostanában sokat hallunk az arab országokban dominószerűen végigfutó zavargásokról. Egyiptom az '70-es években vált olajkitermelő országgá. Bő három évtizeden keresztül szépen nőtt a kibányászott mennyiség és a fogyasztás is. Az ország népessége az olaj biztosította jólét hatására 20-ról megközelítőleg 80 millióra emelkedett. De a ’90-es évek közepétől csökkenni kezdett a kitermelés, nem így a belső fogyasztás, ami mára feléli a kitermelt mennyiséget. Így egyre kevesebb maradt exportra, az utolsó 10 évben egyre apadni kezdtek az olajbevételek. A „jóléthez” való ragaszkodás kölcsönök felvételéhez, és az ország 80%-os, rekordmagas arányú eladósodásához vezetett. Ugyanakkor az olajhiány és más okok miatt világszerte sosem látott magasságba emelkedett az élelmiszerek ára (tudjuk, a mai iparosított mezőgazdaság olajat alakít át élelmiszerré). És amikor nélkülöznek az emberek, felüti a fejét az elégedetlenség, aminek egy kezdeti fázisát ma Egyiptom esetében „forradalomnak” hívják.

Van egy mondás, miszerint aki megnyeri a lottóötöst, az pár éven belül még szegényebb lesz, mint volt előtte. Egyiptom és a többi afrikai ország is ajándékba kapta az olajat, de nem tudott okosan élni vele. 2011-re fenntarthatatlanná vált rendszer, végnapjaikat élik az öreg arab diktatúrák. De mi lesz a népességrobbanás után a sok emberekkel, az olaj biztosította magas életszínvonal elmúltával?

Lássunk tisztán, legyünk túl gyorsan a rossz híreken!

Száz évvel ezelőtt 1 liter olaj felhasználásával 100 litert lehetett kitermelni, mára ez az arány 1:8 és 1:5 köré esett vissza. Az olcsón kiaknázható mezők kiapadtak. Az évente kitermelt, rendelkezésünkre álló kőolaj és földgáz mennyisége 2006 óta nem növekszik. Az, hogy még eddig nincs látványos hiány, csak annak köszönhető, hogy az egyre költségesebbé váló kitermelést egyelőre meg tudják fizettetni a fogyasztókkal. Aki gépkocsit tankol, vagy fűti a lakását, annak ezt nem kell magyarázni.

A TheOilDrum.com ábráján a kőolaj múltbéli kitermelését és a szükséglet jövőbeni növekedését a lila sáv, a kitermelés jövőbeni, prognosztizált visszaesését a sárga sáv mutatja. A kettő között látható, egyre növekvő távolság az évente növekvő olajhiány mértéke. A gazdagabbaknál ezt az egyre nyíló rést „csak” áremelkedésnek fogják hívni (egy ideig). És a többieknél? Az ábráért kattintson ide!

Tudta-e, hogy Magyarország az elmúlt fél évben háromszor vetette fel Moszkvában a hosszútávú gázvásárlási szerződés feltételeinek felülvizsgálatát, de az orosz fél kategórikus álláspontja az volt, hogy nem kíván az árkérdésről tárgyalni, s a 2014 év végén lejáró szerződés meghosszabbításáról szóló tárgyalások megkezdését is csak a lejárat évében hajlandó napirendre venni? És hogy nem is a magyar államnak, hanem a német tulajdonú E.ON-nak van szerződése az oroszokkal? És hogy az orosz gázra nem kisebb vevő jelentkezett, mint a világ feltörekvő új globális nagyhatalma, Kína?

A magyar lakosság 82%-a gázzal fűt. Ez Európában a legmagasabb arány. Ennyire vagyunk kitéve keleti barátaink szállításainak. A szakemberek az orosz földgázmezők kitermelésének tetőzését 2015-re teszik. Mit hetetünk? Európa elindította a saját gázvezeték-projektjét, hogy az orosz befolyási övezetet elkerülve is hozzájusson a közép-ázsiai gázhoz. Senkit sem akarok elszomorítani, de az EU Nabucco projektje évek óta szinte egy helyben topog, míg az oroszok Északi és Déli Áramlat névre hallgató vezetékei ütemesen épülnek.

Miközben ezeket olvassa, talán felmerült már Önben is, hogy nem szükségszerű tétlenül várjuk a fejleményket. Az emberek felismerik és megteszik azt, ami fontos, tehát hogy a tünetek enyhítése helyett hosszú távon fenntartható megoldást választanak. Ezért a jövőt a gázártámogatás illúziója helyett a régi, fogyóban lévő energiahordozók megújulókra való kiváltásában látják. Ami persze szakértelmet igénylő feladat! Ragadja meg az alábbi lehetőséget, és iratkozzon fel az alábbi felületen, hogy időben megkapja a szükséges információkat!

Hírlevél feliratkozás

A fenntartható ház koncepciója érdekel engem! Kérem küdjenek számonra információkat a gázfogyasztás csökkentésének lehetőségeiről és a megvalósításáról!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Klímaváltozás – még egy nyomós ok a megoldás keresésére

Az elmúlt évszázad során a szén, az olaj és a földgáz korlátlan rendelkezésre állása óriási termelési volumen-növekedést tett lehetővé, melynek során hihetetlen mennyisgű szemét keletkezett. Ezeket hatalmas kupacokba hordták, gögrökbe öntötték, beleeresztették a folyókba, tengerekbe, sőt még az űrben is hagyták szétszóródni egy részét. Amivel a legnagyobb problémánk keletkezett, az a levegőbe juttatott üvegházhatású gázok. A globális felmelegedés, ez az emberi tevékenységre visszavezethető lassú folyamat mára fordulópontjához érkezett!

Felfoghatjuk a felmelegedést úgy is, mintha a Földünk egy nagy labda lenne, amit egy dombra tulunk felfelé. A domb mögött pedig egy gödör van, amiben – a szemléletesség kedvéért – tűz ég. Ahogy a labdát toljuk felfelé a dombra, egyre közelebb kerül a tűzhöz, egyre melegebb van. Ha elengednénk, visszagurulna a hűvüsbe. Ha viszont túllendítjük a csúcsponton, egyenesen belegurul a tüzes gödörbe, ahonnan nincs kiút. Na most helyettesítsük be a labda helyére a Földünket!

A hőmérséklet-emelkedése csak nekünk, embereknek tűnhet esetleg lassúnak. A klímaváltozás az összes élőlény életkörülményeinek – számukra villanásszerű – megváltozását jelenti! És itt a kígyó a saját farkába harap, ugyanis az élővilág komoly stabilizáló hatással van még a klímára is! Lássunk erre egy példát!

Az erdők egy sokszintű önfenntartó életközösséget jelentenek: a termőföldet megtartja a növényzet, mely cserébe tápanyagokat biztosít számára. A fák és bokrok kiegyenlített hőmérsékleti viszonyokat, árnyékot, és így a talajban viszonylag állandó nedvességet biztosítanak az előlények számára. Emllkezzünk csak vissza kirándulás-élményeinkre! Milyen kellemes is itt az ember számára is! És most hasonlítsuk össze ezt az erózió végtermékével, a sivatagokkal, ahol a végletek uralkodnak, éjszaka hideg van, nappal forróság, és ha esik az eső, az gyorsan lerohan, mert nincs mi megtartsa a nedvességet. Az eredmény lakhatatlan, élhetetlen táj.

Vissza a megújuló természethez

A 21. században hogyan lehetséges ez? Biztosan bonyolult, meg sok pénz kell hozzá, ami persze nincs! Élni, lakni és fűteni viszont kell, miközben egyre magasabbak az energiaárak. Ez az áremelkedés már nem fog visszafordulni. Az energia biztosítja az élelmet, a meleg otthont, a közlekedést és a szállítást, de még a kommunikációt is. Le tudna mondani róluk, ha az áruk drasztikusan megemelkedik?

A modern nyugati társadalom energiaigényének 42%-át az iparra, 28%-át a közlekedésre és 24%-át a lakások fűtésére, melegvíz-ellátására fordítja (4% egyéb háztartási energia mellett). Világos, hogy ezek közül a saját lakásunk fogyasztása érint legközvetlenebbül, és nyilván erre is lehet a legnagyobb ráhatásunk. Jó tudni, hogy Németország - talán a világon legjobban hőszigetelt - lakóépületeinek energia-fogyasztása 2%-ban világításra, 12%-ban háztartási eszközökre, 11%-ban melegvíz-ellátásra és 75%-ban fűtésre megy el. Talán nem kell magyaráznom, hogy a továbbiakban miért a fogyasztás 11+75=86%-át kitevő fűtés és melegvíz-ellátás energiaigényével fogunk foglalkozni.

A horribilis energiaigény radikálisan csökkenthető

A magyar lakásállomány túl magas energiaigénnyel üzemel, még régiós összehasonlításban is. Döntő többségük óriási, négyzetméterenként 200-300 kWh fajlagos energiaigénnyel fűthető ki. A saját bőrünkön érzékeljük, hogy az energiahordozók gyorsan drágulnak, és a jövőbeni elérésük egyre bizonytalanabbá válik.

A megoldás egyik oldalon a lakás fűtési és hűtési energiaigényének drasztikus csökkentése kell legyen. Az épületek hővesztesége egyrészt a határoló szerkezeteken (padló, falak, tető, nyílászárók) keresztüli sugárzással megy végbe. Ezek hőszigetelő értékének feljavítására ma már számtalan megoldás létezik, melyek kiválasztása hozzáértő szakember segítségével nem jelent problémát!

A hőveszteség másik felelőse a lakásból a nyilászárók hézagain és más réseken keresztül kiszökő levegő. Illetve az ezt lehetővé tevő, elavult technológiák vagy szakszerűtlen kivitelezés, esetleg a kettő együtt. Tudni kell, hogy a meleg levegővel távozó hőmennyiség akár meg is haladhatja az épület falain, üvegfelületein keresztül leadott összes hőveszteség mértékét is! Ezeknek a hézagoknak és réseknek a megszüntetése, a légtömörség biztosítása elengedhetetlen feltétele a kis energiaigényű lakótér kialakításának, de itt valamire nagyon oda kell figyelni!

A hagyományos lakásokban, ahol akár gázzal vagy fával fűtenek, megengedhetetlen a légcsere bizonyos szint alá csökkentése. Óvatosan kell bánni a belső terek légzárásával, ugyanis az embernek megfelelő mennyiségű oxigénre van szüksége. Illetve a lezárt térben a pára túlzott megemelkedése penészesedéshez vezethet. A megfelelő gondossággal kivitelezett vagy felújított ház kiváló légállapotokat biztosít, egyben megvéd az egyre többünket kínzó, allergiás tüneteket okozó pollenektől is!

Hőszigeteléssel és a nem kívánt huzathatás visszaszorításával töredékére csökkenthető az épület hővesztesége. Itt kell megemlítenem, hogy ma már nem ritka a zéró közeli energiaigényű lakó és közösségi épületek építése sem, melyek fűtési energia igénya a normál épületekhez képest azok akár 5-10%-ára is lecsökkenthető. Erre a hatásfokra az elmúlt húsz évben számtalan példát találhatunk, leginkább az Európában igen elterjedt passzívház koncepcióval.

A lecsökkentett hőszükséglet akár 100%-ban megújuló energiákkal

Láttuk, hogy az épület hőenergia-szükségletét nagy mértékben le lehet csökkenteni, a korábbi igények töredékére is. Mégis valamennyi energiára azért minden épületnek szüksége van, ugyanis a légüres téren kívül az összes anyag vezeti valamennyire a hőt, tehát energiát veszít. A házak pedig nem légüres térből, hanem különféle anyagokból állnak, és nem is akármennyiből!

Épületeink un. téli hőnyeresége alapesetben egyrészt a hagyományos fűtésből, valamint az emberi tartózkodás és tevékenység során felszabaduló hőből, a napsütés melegítő hatásából, illetve adott esetben a föld hőjéből tevődik össze. A lecsökkentett energiaigényű épületnél a kérdés csak annyi, mekkora marad az aktív fűtés hányada? Ez az igények és a körülmények figylembevételvel, egyedi számítással határozható meg, a hagyományos fűtés akár nullára csökkenthető.

A német Darmstadt Passiv Haus Institut fajlagosan négyzetméterenként 15kW éves maximális energiaigényt határozott meg a passzív házak esetében. Az ilyen alacsonyra leszorított igény aktív fűtés nélkül, csupán a ház körül fellelhető megújuló energiák becsatornázásával, tehát gáz vagy más tüzelőanyag nélkül megoldható!

A realistás az, hogy nem lehet minden ház passzívház. A meglévő lakásállomány többségénél a zéró-fogyasztás teljesítése csak olyan beavatkozással lenne elérhető, mely a többség számára nem vállalható költségekkel és túlzott kellemetlenségekkel járna, és nem lenne megtérülő beruházás hosszú távon sem. Ezért felújítások, korszerűsítések esetében inkább a passzívház-közeli eredményeket célozzuk meg. Ezeknél valamilyen korszerű, jó hatásfokkal működő hőleadó készülék alkalmazása szükséges maradhat. A maximális cél helyett a felújítást megelőző fogyasztás radikális csökkentését célozzuk meg!

A nyári állapot nagyjából a télivel fordítottan hasonló: ilyenkor a megelet nem bezárni, hanem éppen kirekeszteni szeretnénk. Ehhez elsődleges az épület és pláne a nyílászárók árnyékolása, növényekkel és akár intelligens, mozgó elemekkel is. A nappali és éjszakai hőnyereség kiegyenlítését az épület belső oldali, nagy tömegű épületszerkezetei, elsősorban a beton és tégla falak és padlók biztostíják.

Hírlevél feliratkozás

A fenntartható ház koncepciója érdekel engem! Kérem küdjenek számonra információkat a gázfogyasztás csökkentésének lehetőségeiről és a megvalósításáról!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Medencék fűtésére is van lehetőség

Gyakran felmerül a kérdés: a medencék fűtési költségeinek csökkentése megoldható-e a ház megújuló energiákra épülő rendszerén belül? A válaszom erre ketős: egyrészt túlzónak tartom a mai és pláne a jövőbeni energiaárak mellett fűtött házi medencék létesítését, ugyanis a gazdaságosságuk az idő előrehaladtával egyre csak romlani fog. Másrészt igen, elsősorban a napenergia felhasználásával az őszi és tavaszi, aktív fűtés nélküli használat lehetséges, sőt az meg is hosszabbítható. Megjegyzem azonban, hogy a téli üzemhez nem tudunk csupán megújuló energiákat gazdaságosan betervezni, kivéve azt az esetet, ha termálvízre telepített fürdőről van szó...

Elektromos áram - megújuló energiával

Az elektromos áram termelési technológiája megújuló energiákkal egy évről évre fejlődó iparág. Mára már a szigetszerű (önálló családi házas) energiatermelés Európa-szerte lehetőség, ha a feltételei országonként el is térnek egymástól. Ez történhet a napenergia vagy a szélenergia felől is. Mindkettőnél figyelembe kell venni, hogy az igények és az energia megjelenése az időjárás sajátszerűségei miatt (tél-nyár, nappal-éjszaka) általában nem esnek egybe. Így megoldandó a tárolása, ami elektronos energia esetében akkumulátorral történhet. A technika mai állása szerint azonban nagyobb mennyiségű elektromos energia tárolása ma még körülményes és drága. Másik esetben a megtermelt és fel nem használt villamos energiát a termeléssel párhuzamosan közösségi ellátó rendszerbe át lehet adni. Majd amikor az igény fellép, természetesen vételezni is tudunk onnan, megfelelő plusz/minusz elszámolás mellett.

Mindazonáltal, első nekifutásra a megfelelő hőszigeteléssel, légzárással, a nap- és a föld energiájának felhasználásával érdemes kezdeni, mert ezeken a beruházási költség arányában nagyobb a megtakarítás. Ha már a fűtés hagyományos energiahordozóit kiiktattuk, és csak a villamos számlánk maradt hátra, akkor érdemes villamos áram termelésével folytatni a szolgáltatóktól való függetlenedés útját.

Még három jó tanács üzletembereknek

1, A tőzsde vagy a vállalkozás nagyon alkalmas lehet a vagyon gyarapítására. Az elért hozam akár fedezheti az életmódunk magasabb költségeit is – de csak ideig-óráig. Az üzletben a kockázatokat tudatosan engedjük magasabb szintre. De a lehető legalacsonyabbra szorítjuk le a rizikót, ha a saját és családunk életfeltételeinek hosszú távú biztosításáról van szó. Ne felejtse el, hogy az ingatlanok értéktartására is nagyon rövid időn belül a mindenkori fűtési költségek fogják a legnagyobb hatást gyakorolni.

2, A megtérülés számítása alapvető szempont minden beruházás, így az épületek korszerűsítése során is. Ma egy átlagosnak mondható családi ház éves gázszámlája 300.000,- és 600.000,-Ft között van. Az energia ára azonban gyorsan növekszik. A költségek folyamatosan növekvő megtakarítása jelentheti a mérleg egyik serpenyőjét, a másikat a korszerűsítés beruházási költsége. Amint megszűnik kiemelt politikai kérdés lenni a gáz lakossági fogyasztói ára, sokkal magasabb fűtési költséggel kell majd számolni a megtérülést!

A hőszigetelés és a fűtés-korszerűsítés egyes elemeinek a megtérülése mai energiaárakon, állami támogatás nélkül 5-10-15 évvel kalkulálhatók. Ahogy emelkednek az energiaárak, illetve kihasználja a lakosság a számára kiírt állami támogatásokat, a megtérülési idő akár a felére, harmadára is lecsökkenhet!

3, Mennyi időnk van az átállásra? Néhány fontos adat a kérdés megválaszolásához:
Az európai üzemanyagárak 2010-ben egy év alatt annyit emelkedtek, mint előtte tíz éven keresztül. A világ olajtartalékairól sorra derül ki, hogy túlbecsülték őket.
Az élemiszerhiánytól szenvedő Közel-Keleten éppen ezért polgárháborús helyzetek alakultak ki, ami tovább akadályozhatja az egyébként is egyre csökkenő olajkitermelést.
Az Oroszországgal kötött hosszútávú gázszállítási szerződésünk 2015-ben lejár, illetve megújítandó. A szállítási feltételeket majd az erősebb hatalmak diktálják a gyengébbeknek.
A megújuló energiák technológiáiba való beruházás nyersanyag és energiaigényes folyamat, mely a csikorogva működő globális gazdasági rendszerben egyre drágábban lesz elérhető. A hanyatlás okai lehetnek a ki nem durrant ingatlanpiaci lufi, a nemzetek totális eladósodottsága, az emelkedő olajárak inflációs hatása, egy rossz aratás és az élelmiszerárak emelkedése, háborúk stb.

Összefoglalás

A XXI. század olyan kihívásokat állított az emberiség elé, amelyekkel, hogy egyáltalán meg tud-e majd birkózni, bizony megoszlanak a vélemények. Kiemelten fontos kérdéssé válik a lakások és házak energiával való ellátása. Egyre nyilvánvalóbb, hogy óriási fűtési energiaigényünk már rövid távon sem finanszírozható, középtávon pedig nem is elégíthető ki a maihoz hasonló szinten. A lehető leghamarabb fenntarthatóvá kell tennünk a lakásainkat, a halogatásnak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek már évek időtávlatában is. Ez ma minden ember személyes, át nem hárítható felelőssége.

Hírlevél feliratkozás

A fenntartható ház koncepciója érdekel engem! Kérem küdjenek számonra információkat a gázfogyasztás csökkentésének lehetőségeiről és a megvalósításáról!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Ne essünk abba a hibába, hogy a pillanatnyi látszólagos biztonságunk örömére szélnek eresztjük az óvatosságot, és "bulizással" töltjük az időt! Használjuk ki, amit nyertünk arra, hogy felkészülünk a minden bizonnyal ránk váró nehezebb időkre!

Bonifert Zoltán

Bonifert Zoltán
építészmérnök
műszaki ellenőr
felelős műszaki vezető
a fenntarthatohaz.hu tulajdonosa

Amennyieben sürgős kérdése lenne, kérem bátran hívjon vagy hagyjon üzenetet a 20/429-5708 mobil telefonszámon, illetve írja meg a zoltan@bonifert.hu e-mail címre.

Utóirat:

Mit tegyen, ha nincs szabadon felhasználható pénze új ingatlan építésére, és felújításra, fűtés-korszerűsítésre sem?
A távlati céljait mindenki már akkor kitűzi, amikor még nem ismeri a megvalósítás módját, konkrét lehetőségeit. Ha ön rátalált erre a weboldalra, akkor nyilván foglalkoztatja a probléma. Biztos vagyok benne, hogy tudok olyan megoldást javasolni, amivel érdemben csökkentheti, vagy akár meg is szűntetheti a fűtési költségeit. Döntse el, mennyire lesz fontos Önnek és családjának ez a kérdés az elkövetkező évtizedekben!

© 2010-2011 Meselia BL Kft. - Bonifert Zoltán +36-20/429-5708 zoltan@bonifert.hu